Arrabona Kendo Klub
vision

Hungária Kupa 2011, Budapest

item5Minden évben nyáron megrendezett Hungária kupa egy táborralösszekötött vizsga és verseny. Az edző tábor július 20 21. és 22-én délelőtt volt. 22 délután vizsga. 23.-án egyéni bajnokság, majd 24.-én csapatbajnokság volt.

Gábor és én kedd reggel korán indultunk Pestre, igaz az eslő edzés, csak délután 2-kor kezdődött, mert el kellett menni Ferihegyre felvenni két mestert a finn Frey Markus senseit, és a francia  Labru Jean-Pierre senseit. Így alkalmam nyílt az angol gyakorlás mellett a mesterekkel is beszélgetni egy picit edző tábor előtt.

Az edzés 2-kor kezdődött, igaz a kiírással ellentétben nem katával, hanem rendes és jó fárasztó páncélos edzés volt a végén sok jigeikoval.

A második nap délelőtt kata edzés volt, igaz ez volt az első hogy ilyet csináltam, így különvonultam én és egy másik lány, aki szintén még nem katázott, és Gábor segítségével átvettük az első 3 katát.egyébként tetszett a kata gyakorlás. Délután szintén páncélos edzés, végén jigeikoval. Harmadik napon csak délelőtt volt edzés, mert délután vizsga volt, de az felesben fele kata, fele páncélos edzés.

A tábort egy közös parti zárta le, ahol lehetett beszélgetni a tábor résztvevőivel, legyenek mesterek, vagy nem. Mivel nem aludtam ott, és  se nem versenyeztem se nem vizsgáztam, így a szombaton és vasárnapon nem voltam már ott Hungárián, de majdjövőre.

Jó volt a Hungária Kupa igaz nem volt zökkenő mentes rögötn a kezdésnél is, beázott az eredeti terem, de ez nem rontotta el a kendokák lelkesedését, és még ha kicsit kevés is volt a hely, mindenki fegyelmezetten tette a dolgát. Elég sokan voltunk és nem csak magyarok, és igazán sok mester vett részt a hungária kupán (12). Pont emiatt  sok jigeiko volt, hogy mindenkinek legyen lehetősége vívni több mesterrel is. De így is elég sokat kellett várni. Emellett amit sokat gyakoroltunk az men vágás, és kirikaishi. Így a kezdők (mint én) sem érezte úgy magát, hogy nem tudja mit kell csinálni.

A tábor jó hangulatban telt, és sikerült ismerős arcokat is viszontlátni, és új ismeretségeket is kötni, a  remélem valamilyen szintem a kendom is fejlődött, a kata edzések meg külön tetszettek. Szeretném megköszöni Gábor senseinek amiért elvitt, és a klubnak amiért támogatott a táborban való részvételemet.

Ádám. Eszter AKK

tagorange2 Eddig ennyien látogatták meg az oldalt:

item2Edzés időpontok:

 

kedd: 18.00-20.00

csütörtök: 17.00-19.00

item5aAz edzés helyszíne:

 

Béri Balogh Ádám Honvédszálló

Győr, Bercsényi liget 99-101

Copyright © 2011 - Arrabona Kendo Klub

item2a
item3
item4